| Nem lesz új típusú termőföldadó |
Mégsem lesz új típusú termőföldadó - derült ki a parlamenti mezőgazdasági bizottság (MB) tegnapi ülésén. Bár az adónem kivetését a számvevőszéki és költségvetési bizottság a jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatában - a telekadó tárgyi hatályának kiterjesztésével - a múlt héten indítványozta, sem a kormány, sem az MB nem támogatta a kezdeményezést.
Font Sándor (Fidesz), a mezőgazdasági bizottság elnöke a testület ülését követően elmondta: a számvevőszéki és költségvetési bizottság által benyújtott egyik módosító indítvány lehetőséget biztosított volna a helyi önkormányzatoknak, hogy adót vessenek ki a termőföldre. Hozzátette: az indítványtevő bizottság a telekadó fogalmi körét bővítette volna a szántóföldi területekre is, így a helyi önkormányzatoknak lehetőségük lett volna a közigazgatási határon belül lévő szántóföldekre, növénytermesztési földterületekre telekakadót kivetni 2013-tól. Font Sándor szerint a javaslat azt célozta volna, hogy a külterületi utak javításához, amelyre az önkormányzatoknak nincs pénzük, járuljanak hozzá azok, akik használják az utat, így a gazdálkodók, termőföld használók. Leszögezte: az indítvánnyal a Fidesz mezőgazdasági és vidékfejlesztési kabinetje egyáltalán nem értett egyet, a hétfő délelőtti frakció ülésen ezt szóvá is tette, és egyértelmű határozat született, hogy a Fidesz-frakció nem támogatja a javaslatot. Font Sándor elmondta, hogy a termőfölddel kapcsolatban semmiféle módosítást nem is szeretnének a következő hónapokban, hiszen készül a termőföldtörvény, amely kitér majd az uniós állampolgárok vásárlási tilalmának megszűnésére 2013-tól, a genetikailag módosított növénytermesztés tilalmára, és az alaptörvényben a termőföld különleges státuszának nevesítésére. Várhatóan nagyobb lélegzetű, új szemléletű termőföldtörvény kerülhet tavasszal a parlament elé, amíg ez nem történik meg, addig semmilyen komolyabb, a termőföldhöz kapcsolódó indítványt nem támogat a képviselőcsoport, különösen nem az adóterhelést - szögezte le a bizottság elnöke. Gőgös Zoltán (MSZP) a mezőgazdasági bizottság alelnöke a bizottsági ülésen azt mondta: "furcsa" ez a módosító indítvány, hiszen azt a múlt héten a számvevőszéki és költségvetési bizottság kormánypárti többsége fogadta el és nyújtotta be. A bizottsági ülésen a kormány képviselője is jelezte: a kabinet nem támogatja a módosító indítványt. ■ |













Mégsem lesz új típusú termőföldadó - derült ki a parlamenti mezőgazdasági bizottság (MB) tegnapi ülésén. Bár az adónem kivetését a számvevőszéki és költségvetési bizottság a jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatában - a telekadó tárgyi hatályának kiterjesztésével - a múlt héten indítványozta, sem a kormány, sem az MB nem támogatta a kezdeményezést.